“Újításaim” a konyhában

“Újításaim” a konyhában

Na nem forradalmasítottam semmit, csak pár dologban változott, vagyis inkább kiegészült az étkezésem. 🙂 Több poszt is szól a kaja témában kialakult véleményemről, pár dolgot írok itt most csak le, amit ebben, ebben és ebben a posztban nem, vagy kicsit máshogy írtam. 🙂 Egyik legfontosabb, hogy pl eszem barna rizst olykor köretnek…pedig nem vagyok oda érte. 😀

Barna rizs: Hogy hogy és miért jött képbe a barna rizs? Írtam róla, hogy mindig is krumpli mániás voltam, imádom sülve, főve, pürének, mindenhogyan. De eléggé visszafogtam a fogyasztását, mióta tudom, hogy endóm van. Nem mondtam le róla, de nem eszem heti 6X, maximum hetente, de inkább két hetente egyszer. Így hát a köles mellett ráfanyalodtam a barna rizsre, ami egyébként magas rostartalmú és hasznos vitaminokat, ásványianyagokat is tartalmaz. Na azért ezt sem viszem ám túlzásba, max heti egyszer eszem. Azért annyira nem szerettem meg. 😀

barnarizs

Száraz (kifőtt) tészták: Vannak paleo tészták, és kukorica lisztes tészták is a piacon. Mindegyiket kipróbáltam, nem vagyok és voltam nagy tésztás, de olykor ha megkívánom, ezekből választok, vagy zablisztes nokedlit csinálok. Legszívesebben tonhalasan, vagy pesztóval eszem.

ShotType1_328x328NP399364

DW negyedannyi cukorhelyettesítő: Nagy eritrit párti vagyok/voltam, a nyírfacukrot nem bírja a gyomrom. De az eritrit néhány sütiben, sütés után kicsit “csípőssé” válik, így más irányba kellett indulni. A stevia önmagában nem jött be, kivéve a bogyós változatot, amiből hordok a táskámban mindig, ha valamikor SOS kéne. Így jött a képbe ez az édesítő, ami 4X erősebb a cukornál és a stevia meg az eritrit pont arányosan eltalált keveréke. Rettentő sokáig elég, így az ára sem húzós, ha figyelembe vesszük a 4X erősebb édesítő erejét, SŐŐŐT. 🙂

dw

Túró: Nem eszem továbbra sem sokat és sokszor, csak “P” imádja a túrós sütiket, így ha készítek neki, akkor inkább laktózmentes túróból csinálom, így ha véletlenül megkívánom, tudok belőle enni egy szeletet. 🙂

mizo_turo

Tortilla chips, a fő bűnös: imádom rájöttem. Így olykor eszem keveset egy-egy esti filmnézés közben.  🙂

Igazából ennyi azt hiszem, amivel ki tudom egészíteni az étkezési infóimat. 🙂

Továbbra sem vágok eret, ha becsúszik egy forralt bor pl most a karácsonyi/téli vásárok idején, nem iszom minden nap és nem liter számra, otthon meg cukorhelyettesítővel csinálom. Szintén nem megyek a falnak attól sem, ha megeszem egy hagyományos rántott húst, mert éppen így hozza a sors, de ha lehet, igyekszem mindig a diétának megfelelően étkezni és minimálisra csökkenteni a kilengéseimet, így az ilyen alkalmak elég ritkák. 🙂

A lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ha ebben benne vagy egy forralt bor a karácsonyi vásárban, akkor az legyen benne, ettől még nem lesz belőle rendszer! 🙂

kislany

Csatlakozz a bloghoz a facebookon is, ahol egyéb érdekességeket és olyan gondolatokat is megosztok, ami nem biztos, hogy felkerül majd a blogra. 🙂 Illetve ugyanitt várom a visszajelzéseidet, saját gondolataidat, bármit, amit megosztanál velem és a többiekkel! 🙂 A csatlakozáshoz kattints IDE!

Hozzászólás